„És még ide merészelnek jönni! Ők a legnagyobb bűnözők!” – a magdeburgiak nagyon kiakadtak Scholzra

2024. december 22. 09:25

A bukott kancellár megrendült hangú beszédet mondott a helyszínen, azonban a Focus által megkérdezett helyiek vegyes érzelmekkel fogadták a politikus látogatását.

2024. december 22. 09:25
After death drive at Christmas market in Magdeburg

Szombat délután Olaf Scholz kancellár és más magas rangú politikusok meglátogatták a magdeburgi karácsonyi vásár helyszínét, ahol péntek este egy szaúdi orvos belehajtott a tömegbe, ezzel megölve öt embert, kétszázat pedig megsebesítve.

A kancellárt nagy elutasítással és bekiabálásokkal fogadták,

de voltak, akik értékelték a gesztust – számolt be a Focus nevű német lap tudósítója. 

A lap munkatársai a látogatás után megkérdezték a helyieket, hogy mit gondolnak a politikusok látogatásáról. A tudósítás beszámol róla, hogy Magdeburg lakóit mélyen megrázta a támadás; illetve sokan azt sem tudták, hogy a kancellár a városba látogatott. 

A Focus riportere találkozott egy csapat ebédszünetét töltő helyivel, akik közül egyetlen ember nyilatkozott úgy, hogy szívesen meghallgatta volna, mint mond Olaf Scholz. Egy másik férfi gúnyosan megjegyezte: 

Maradhat, ha szeretne. Nem érdekeljük őt.”

Beate Wübbemann elmondta a lapnak, hogy látta és hallotta a tömeget, amely bekiabált, mikor Scholz megjelent a helyszínen. „Szégyen a politikusokra nézve, hogy még mindig ide mernek jönni” – mondta a riporternek. A nő elmondta: 20 évig ült a városi tanácsban az SPD színeiben, majd 2019-ben szakított pártjával és belépett a CDU-ba. A választókerület, amelyet évekig a szociáldemokratáknak nyert, nemrég az AfD-hez került.

Csak remélni lehet, hogy a kormány valóban változtat valamit” 

– mondta Wübbemann. 

Egy helyi politikussal is összefutott a lap tudósítója, aki sírva beszélt a történtekről. A város sokkban van, de kevesen mernek reménykedni a német kormányzatban. 

A Focus riportere megszólított egy férfit, aki a lányával és az édesanyjával érkezett a helyi templomba, hogy megemlékezzen az áldozatokról. 

„Ami most történik, az szégyen” – mondta dühösen a tudósítónak, majd a karácsonyi vásár irányába mutatott, ahol néhány perccel korábban a kancellár beszélt:

 Azok a politikusok a legnagyobb bűnözők.”

Az ilyen támadásokért járó büntetések túlságosan enyhék – jelentette ki, majd hozzátette: a migrációs politika okozta a bajt. 

A Focus azonban olyan helyi fiatalokkal is beszélt, akik elsősorban attól tartanak, hogy megerősödik a szélsőjobboldal, és sok hamis hír terjedhet a támadásról. 

Nyitókép: JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

 

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. december 22. 20:56
Ezzel most Németország óriási lépést tett, hogy a most megerősített Alkotmánybíróság ott is át tudja húzni az előrehozott választások eredményét, ha netán az AFD túl sokat nyerne.
obi-wankenobi
2024. december 22. 17:36
"Csak remélni lehet, hogy a kormány valóban változtat valamit” Dehogy fog!! A megrendelő ugyanis pont ezt kérte tőlük. Németországból egy rothadó pöcegödröt csinálni. Itt felmerül a kérdés, hogy ez miért jó? A válasz pofon egyszerű, csak meg kell hozzá nézni 3 rövid doksi filmet. Ezek a filmek természetesen tiltva vannak a youtube-ról. Íme. A link beillesztését számomra letiltották, ezért Videán keress rá. Videa/ Star Wars kód Első rész Videa/ Star Wars kód Második rész Videa/ Star Wars kód Harmadik rész
julius68-2
2024. december 22. 14:58 Szerkesztve
julius68-2--freely 2024. december 22. 14:57 Scholz alatt is dőlt a migráns, ahelyett, hogy tömegesen küldte volna őket haza. De nem ! Jelenleg a kb. 1 millió szírnek az 1/3-a dolgozik, az ukránok meg még kevesebben, hasonlóan a többiek.
egonsamu-2
2024. december 22. 14:43
Nem félni és aggódni kellene, hanem összefogni és kihajítani az országból minden migrációpárti és háborús uszitó ügynököt. De ahogy a bikkfa dajcsokat ismerem, februárban ugyanezekre a bünözökre fog a többség szavazni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!